Nyomtatás

186 ctábla

 

Sajtóközlemény

A Vidék Sportjai című pályázatról

2018/07/01 

 

AZ EFOP-1.8.6-17-2017-00010 azonosítószámú, „A Vidék Sportjai” című pályázatban foglalt tevékenységek az Észak-Alföldi régió megyéire (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) terjednek ki. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, amelynek időintervalluma alatt egészségfejlesztő testmozgás szolgáltatás-fejlesztési tevékenység fog megvalósulni az említett régióban. A fejlesztés az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban támogatott projekt keretében jött létre, a vissza nem térítendő támogatás összege: 249 999 684 Ft.

 

A Vidék Sportjai projekt keretein belül komplex lakossági testmozgás programok, szabadidősport események és eseménysorozatok szervezésével és megvalósításával szeretnénk a lakosságnak lehetőséget adni az egészségesebb életmód kialakítására, a különböző sportok megismerésére, elsajátítására, illetve a klubfoglalkozások során prevenciós jellegű tornával megelőzni vagy lassítani a fizikai és mentális állapot romlását.

Célunk az egészséges életmód fontosságáról való tájékoztatás, illetve a különböző testmozgás formáinak megismertetése, beépítése a mindennapokba, ezáltal egy tudatosabb, egészségesebb lakóközösség létrehozása, amely az Észak- Alföldi régió pozitív irányú fejlődését szolgálja.

Kiemelt célunk olyan sport programok, illetve rendezvények szervezése a projekt során, amelyek valamilyen mozgásforma kipróbálására, elsajátítására ösztönzik a résztvevőket, mindemellett garantálják a jó hangulatot, illetve a közösség építését is egyaránt.

A projekt kedvezményezettje: Jászapáti Városi Sportegyesület

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.06.30

A szerződött támogatás összege: 249 999 684 Ft

A szerződött támogatás mértéke: 100%

A projektről bővebb információt a honlapunkon olvashatnak:
A Vidék Sportjai (www.videksportjai.hu)


 

Záróközlemény

A Vidék Sportjai című pályázatról

2021/06/30 

 

AZ EFOP-1.8.6-17-2017-00010 azonosítószámú, „A Vidék Sportjai” című pályázatban foglalt tevékenységek az Észak-Alföldi régió megyéire (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) terjednek ki. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, amelynek időintervalluma alatt egészségfejlesztő testmozgás szolgáltatás-fejlesztési tevékenység fog megvalósulni az említett régióban. A fejlesztés az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban támogatott projekt keretében jött létre, a vissza nem térítendő támogatás összege: 248 569 966 Ft.

 

A Vidék Sportjai projekt megvalósítási ideje alatt egészségfejlesztő testmozgás és szabadidős sportesemények, mozgásprogramok keretében összesen 20 db rendezvény valósult meg, amelyeken összesen több mint 7000 fő vett részt. A különböző tematikus rendezvényekkel a célcsoportnak lehetősége nyílt a sportágak megismerésére, illetve a számtalan sportos és játékos programokkal az aktív kikapcsolódásra.

A projekt egyik legsikeresebb eseménye az úgynevezett Sportágválasztó volt, amelynek keretében az oda látogatók megtekinthették egy-egy sportág részletes bemutatóját, sportfoglalkozásokon, edzéseken, illetve igény esetén egészségügyi felmérésen és egyéni konzultáción vehettek részt.

A nagyrendezvények mellett az Észak-Magyarországi régió 3 megyéjét érintve (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye) 5 járásban (Jászberényi, Jászapáti, Tiszafüredi, Ibrányi, Püspökladányi járások) egészségfejlesztő testmozgásról szóló lakossági kampányok és fórumok valósultak meg.

A fejlesztés utóbbi szakaszában a vírushelyzetre való tekintettel, oktatóvideókkal (szemléletformálás és otthon végezhető testmozgás témában), illetve 50 fős, kisebb csoportok számára szervezett szabadidős sportfoglalkozásokkal próbáltuk aktivitásra bírni az érintett célcsoportot a nehezítő körülmények ellenére.

A projekt kedvezményezettje: Jászapáti Városi Sportegyesület

A projekt záró dátuma: 2021.06.30

A szerződött támogatás összege: 248 569 966 Ft

A szerződött támogatás mértéke: 100%

A projektről bővebb információt a honlapunkon olvashatnak:
A Vidék Sportjai (www.videksportjai.hu)