KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
-
Szászberek-Jászapáti VSE
Magyar Kupa mérkőzés
2. forduló
2010. augusztus 25. (szerda)
16:30
Szászberek
GALÉRIA
GÓLLÖVŐLISTA
Bobák Roland
1
ELTILTOTTAK
 
SÉRÜLTEK
 
HÍRDETÉS
Untitled Document
HÍREK
MEGYEI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI
Dátum: 2010.07.27. 20:23 | Kategória: 2010
Megyei csapataink sorban játsszák a felkészülési mérkőzéseket. A bajnoki rajt augusztus 14-én indul előtte egy héttel kupa mérkőzést szerepel a csapatok számára.
Ugyan július 15-én lezárult a nevezés a megyei I., II. és III. osztályú bajnokságokra, ám több klubtól is hiánypótlást kellett kérni, emiatt nem készíthették el a csoportbeosztást, illetve a sorsolást.
Az érintett egyesületeknek a hét végéig kellett kiegészíteni nevezésüket, s a július 29-én megrendezendő taggyűlés után kerül végérvényesen pont az indulók listájára. Az első osztály 16 csapata tulajdonképpen minden lényeges papírt leadott és befizette a nevezési díjat, így a korábban kialakult mezőny tagjai vághatnak a küzdelemsorozatnak. A második vonalban már van kérdőjel, mely a harmadosztály mezőnyét is befolyásolja. A Jászladányi Sportegyesület az elmúlt esztendőben jelentős tartozást halmozott fel a szövetség felé, így a nevezési díjon felül azt is be kell fizetnie, különben nem indulhat a bajnokságban. Ez pedig egyelőre nem érkezett meg a szövetség számlájára. Amennyiben a ladányiak helye megüresedik, a nyolc csapatosra tervezett legalacsonyabb osztályból léphet előre a Jászszentandrás gárdája. Természetesen csak akkor, ha vállalja a kellő számú utánpótláscsapat versenyeztetését. A megye háromban kérdéses a Fiatalok Jászfényszaru legénységének a sorsa, ugyanis egyelőre nem fizette be a nevezési díjat.

Felkészülési mérkőzések
Szolnoki MÁV FC II - Túrkevei VSE 3 - 3
Kunhegyes-Fegyvernek: 3-4
Szajol-Jászboldogháza 7 - 1
Nagyiván-Balmazújváros 3-0
Fegyvernek-Tiszabura: 1-3 (1-2)
KARCAG -KUNHEGYES 2-0
Besenyszög-Törökszentmiklós 4-1 (0-0)
Derecske-Nagyiván 3-6
Fegyvernek-Kunhegyes: 2-4
Túrkeve-Törökszentmiklós 3-3 (1-2)
Nagyiván-Kaba 9-2
KuTE-Csongrád 2-1
Kenderes-Szajol 1-0
Jászapáti - Jászladány 1-1
Jászjákóhalma-Jászboldogháza 1-1 (1-0)
Jászboldogháza-Jászladány 4-2 (3-1)

 
FELNŐTT TABELLA
P
1 
Kisújszállási SE 6
Szajol KLK 6
Nagyiváni KSE 6
Újszász VVSE 4
Csépa KSE 3
Kunszentmártoni TE 3
Törökszentmiklósi FC 3
Besenyszögi SE 3
9
Kunhegyes ESE 3
10 
Karcagi SE 3
11 
Jászapáti VSE 3
12 
Veteriner-Túrkeve 1
13 
Jászárokszállás 0
14 
Tiszafüredi VSE 0

15 
Abádszalóki SE 0
16 
Fegyvernek KSE 0
JELENLEGI LÁTOGATÓK
Jelenleg felhasználó nézi oldalunkat
LÁTOGATÓK
A Jászapáti VSE labdarúgó csapatának hivatalos honlapja 2008.08.01.-óta:
websas.hu
TÁMOGATÓK
Jászapáti Város Önkormányzata
Copyright © 2008-2010 - www.jaszapativse.hu | Minden jog fenntartva | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat